Rólunk

Két évtizedes tapasztalat, széleskörű szolgáltatáspaletta, szakértelem, folyamatos fejlődés és ügyfélközpontúság – Ezek vagyunk mi, az Aspena Consulting Kft.

Munkánkat 1992-ben kezdtük, vízóra bekötésre és vízszerelésre specializálódva. Lelkiismeretes és folyamatosan fejlődő csapatunkkal 2000-ben kibővítettük szolgáltatásaink körét, így ma már a vízóra szerelés és vízóra csere mellett teljeskörű vízszereléssel is foglalkozunk.

A vízórák beépítésének és cseréjének teljes munkafolyamatát végezzük. Kedves megrendelőink számára így teljes körű ügyintézést tudunk biztosítani, amely magába foglalja a vízóra beszereléshez szükséges terv elkészítését és engedélyeztetését is. Ügyfeleinknek mindössze pár nyomtatvány kitöltésére kell időt szánniuk, mi pedig minden mást elvégzünk helyettük, nekik.

Munkánk egyben hivatásunk is, ezért minden új kihívásban lehetőséget látunk a fejlődésre. Munkatársaink időről időre képzéseken, tanfolyamokon vesznek részt, megismerkednek a legújabb technikákkal, megoldásokkal és eszközökkel, hogy Ügyfeleink elvárásainak éppúgy maradéktalanul megfelelhessünk, mint a törvényi előírásoknak és a Vízművek aktuális szabályzatainak.

Mindig jó minőségű, időtálló anyagokkal dolgozunk, miközben odafigyelünk arra is, hogy ügyfeleinknek a legjobb ár/érték arányt kínálhassuk.

vízóra szerelés Budapest

P

Munkánkra garanciát vállalunk, pontosak vagyunk, maximálisan ragaszkodunk a határidők betartásához. Nagyon fontosnak tartjuk továbbá az olyan apróságnak tűnő, ám sokat számító részleteket is, mint a lehető legminimálisabb utómunkát igénylő beépítés vagy az udvariasság, hogy igazán elégedett ügyfeleket hagyhassunk magunk után.

Vízórával kapcsolatos munkákat Budapesten és vonzáskörzetében területén belül hétközben és megbeszélés alapján akár hétvégén is vállalunk. Egyéb munkákért az ország teljes területéről megkereshet minket.

Ha szeretne egyéni vízmérőt hitelesítéssel, vagy vízóra cserére van szüksége, hívjon minket, a vízóra szerelés szakértőit bizalommal még ma és a lehető leghamarabb segítségére sietünk!

Hívjon!

+36 70 608 48 56

info@vizoras.hu

vízóra csere budapesten

Vízóra csere

Érdekel
vizora csere

Vízóra csere folyamata

Érdekel
Kérjen ajánlatot

Tekintse meg munkáinkat

Több mint két évtized tapasztalat, több ezer elégedett ügyfél, több tízezer cserélt vízóra!

Munkáinkból

Vízóra csere, vízóra szerelés Budapesten és vonzáskörzetében két évtizedes tapasztalattal.

Megbízhatóság, pontosság, két évtizedes tapasztalat

Vízóra csere Budapesten és vonzáskörzetében

Vízóra csere, vízóra szerelés

Kérjen ajánlatot

Köszönöm az üzenetet elküldte.
Hiba történt az üzenet elküldése közben. Próbálja újra küldeni később.